Hivatalossá vált Lantos Csaba kinevezése, államtitkárok sokasága érkezett és távozott
Megjelentek az átalakított minisztériumok személyi változásai.
Megjelentek az átalakított minisztériumok személyi változásai.
Az állami vagyon felügyelőjeként Nagy Márton is átrendezésbe kezdett.
Porkoláb Imre dandártábornokot legfeljebb két évre nevezte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Iványi Gáborék egyházát 2011-ben fosztották meg státuszuktól, 11 évet vártak arra, hogy visszakapják. Az egyszázalékos felajánlásokhoz sem jutottak hozzá évekig.
A magyarok többsége szerint a miniszterelnöknek keményebben ki kellene állnia Oroszországgal szemben – derül ki abból a kutatásból, amelyet a Publicus Intézet a Népszava megbízásából készített.
Az orosz elnök szerint Magyarországtól erőszakkal vettek el területeket.
Több kormánytisztviselő is úgy nyilatkozott, hogy a hatalmi ágak függetlenségének intézménye megköti a kormány kezét, így nem tudják sürgetni a parlamentnél a skandináv országok NATO-csatlakozásának ratifikálását.
A magyar külügyminiszter Washingtonban beszélt az uniós szankciókról, az '56-os forradalomról és a kommunikáció fontosságáról.
A Karmelita kolostorban az inflációról is tárgyalnak a gondterheltnek tűnő miniszterelnök vezetésével.
Az igazságügyi miniszter Washingtonban beszélt arról, mitől működőképes a konzervatív politika.
Kompország meglékelte a kommunizmust. A szabadságot sosem adják ingyen, de azért a szankciók nem érik meg.
Az amerikai külképviselet szerint az elmúlt hetekben több magyar vezető kormányzati szereplő tett kemény Nyugat- és Amerika-ellenes kijelentéseket. Ezeket jelenítették meg egy kvízben.
Egy olasz lap írt annak a kikötőnek a fejlesztéséről Triesztben, amelybe a magyar állam is beleszáll. A momentumos Tompos Márton szerint a kormány akár 65 milliárd forintot is elkölthet a kikötőre.
Az Országgyűlés elnöke arról beszélt egy interjúban, hogy a mai globalizált világban léteznek olyan pénzügyi-gazdasági erőcsoportok, amelyeknek egyre kevésbé titkolt ambíciója egy nemzetállami demokráciák nélküli világkormányzás megvalósítása.
Az államtitkár első vendége, Navracsics Tibor önmagát ismételte, szerinte Magyarország jó befektetés az Európai Uniónak, a tárgyalások során pedig a legnagyobb problémát a bizalom hiánya jelenti.
Péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjút, Törőcsik Zsolt kérdezte a miniszterelnököt. Leginkább a szankciókról beszélt a kormányfő, de szóba kerültek az ársapkák és a kormányátalakítás is.
Egy tablet segítségével sikerült válaszolnia a saját kormánya kérdéseire.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a titkosszolgálati munka elkezdődött.
Az olcsó orosz gáz csak egy újabb fideszes mítosz – írja a főpolgármester.